Július 12-én elérkezett a kibocsátó istentisztelet napja. Istené legyen érte a dicsőség! Rendszeresen elámulok, amikor az életemet nézem, Isten milyen gazdagon eláraszt áldásaival, különösen az elmúlt néhány évben.

Évekkel ezelőtt azért tanultam, hogy sikeres mérnökké váljak. 2010-ben, miután „véletlenül” találkoztam olyan emberek evangéliumközpontú prédikációival, mint Paul Washer, John Piper, R.C. Sproul, Sinclair Ferguson és társai, így kezdtem imádkozni: „Mennyei Atyám, kérlek, küldj ilyen igehirdetőket Olaszországba, akik bátran hirdetik bűnös voltunkat és Krisztus szabadító kegyelmének jó hírét! ”

Tíz évvel később én vagyok az első olasz, aki a kaliforniai Westminster Seminary lelkészképzését elvégezte. Itt az ideje, hogy visszatérjek szülőföldemre, hogy olaszul hirdessem az evangéliumot az olaszoknak, és elkezdhessem építeni az első református-presbiteriánus gyülekezetet Lecce városában, ahol születtem, és ahol életem felét töltöttem.

Az Úr válaszolt imáimra, ahogy a szemináriumi képzés során és egyéves gyakorlatomon az escondidói New Life presbiteriánus gyülekezetben olyan teológusok és lelkészek vettek gondjaikba, akik Isten „szíve szerinti pásztorok, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek”

(Jer. 3:15).

Úgy költöztem Kaliforniába, mint egy „üres jegyzetfüzet”, alig várva, hogy megismerjem a református tanokat. Tanulmányaim során Krisztus kitörölhetetlenül teleírta csodalatos evangéliumával fehér lapjaimat, napról napra vezetve az Ő szent és tévedhetetlen Igéje gazdagságának feltárásában. A szeminárium felkészített az igehirdetés szolgálatára, a helyi gyülekezetben pedig még inkább kikristályosodott előttem, hogy a tanultakat a szolgálat során hogyan alkalmazzam. Eljött az idő a leccei gyülekezetépítésre és az ottani, évek óta lelkészre váró hívő mag vezetésére.

Tíz évig dolgoztam statikus mérnökként Olaszországban ideig való élettelen épületeket tervezve. Most a Nagy Pásztornak szolgálva lelkipásztorként dolgozom, hogy bűnbánatra szólítsam fel a bűnösöket, építsem az „élő köveket” Isten mennyei és örök városa számára.

Kedves adományozó testvérek, szeretett professzorok, lelkészek, presbiterek, diakónusok, mentoraim: az olaszországi szentek nevében is köszönöm! Imádságaitok és áldozatos adományaitok által olyan felbecsülhetetlen kincset kaptam, amelyet most átadhatok nekik is. Ahogy értem, feleségemért, Juditért és azokért az emberekért imádkoztok, akiket az Úr küld majd elénk, arra vágyom, hogy ismerjétek fel, hogy mindannyian részesei vagytok a leccei gyülekezetépítésnek.

Tíz évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy arra kapok elhívást, hogy Isten kijelentését az olasz népnek az anyanyelvemen hirdethetem.

Ezért nem szűnök ámulni Isten munkáján az életemben csatlakozva a zsoltáríró szavaihoz: „Az ÚRtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.” (Zsoltárok 118: 23)

Soli Deo Gloria!